Hazánkban az ötvenes évektől beszélhetünk klimatizálásról, hiszen ebben az évtizedben kerültek az első klímaberendezések felszerelésre. Kezdetben a magyar és szovjet klímák voltak elérhetők, főleg az ablakba szerelhető változat. Az ablak klíma azokban az időkben nagy népszerűségnek örvendett a magas ára ellenére is, mert elég jó hatásfokkal tudott hűteni, viszonylag alacsony zajszint mellett. A működési elve, a kinti levegőt kompresszoros hőcserélőn keresztül lehűtve, befújja a helyiségbe.
Kompresszoros, inverteres klímák
A zajos és nagyfogyasztású kompresszorok nem igazán képesek a megfelelő ár/érték arányú működésre. Viszont mivel Magyarországon kommunizmus volt abban az időben, a modern nyugati berendezések méregdrágák és tiltólistán voltak. Ezt az embargót a rendszerváltás után oldották fel, és innentől beszélhetünk a külföldi gyártók megjelenése miatt igazi választékról a klímaberendezések terén.
A kezdetek
Először kizárólag hűtésre használható klímaberendezések voltak jelen a piacon, majd a technológia fejlődésével, és a kiváló hatásfokú inverteres motorok, kompresszorok fejlődésével párhuzamosan megjelentek a hűtésre, és fűtésre is használható klímák. A lakossági klímaberendezések több nagy ágra váltak szét, az ablakba telepíthető klímákra, a split klímákra a monoblokk-os, illetve a mobil rendszerekre. A split rendszerben több darabból áll a klímaberendezés. Általában van egy kültéri egység hőcserélővel, a hűtőközeget csőrendszer vezeti be a belső térbe. A belső térben a leadott/felvett hőt (fűtés/hűtés) azután szintén csőrendszer vezeti ki a kültérbe, ahol az inverteres kompresszor és a hőcserélő segítségével az egész műveletet kezdi elölről. Lakossági felhasználásra ma is az egyik legnépszerűbb berendezés az oldalfali inverteres split klíma, amelyik kedvező árával, tartós jó minőségével és csendes működéssel vívja ki az elismerést. Amerikában a nagy méretek, és a folyamatos friss levegő biztosítása miatt az ablakklímák mellett a légcsatornás split klímák a népszerűbbek.
Az ablak klímák viszonylag olcsón, jó hatásfokkal tudják a beáramló friss levegőt hűteni. Talán ennek is köszönhető nagy sikerük, a forró napokon kiváló érzés ablaknyitás nélkül a friss hideg beáramló levegőben hűsölni. Azonban működésükből adódóan elég hangosak, mivel a kompresszor és a motor is a dobozban van.A monoblokk klímák hasonlóan működnek, mint a split klímák, csak az egyes elemei, a hőcserélő, kondenzátor és a hőleadó is egy tömbbe van zárva. Itt a külső térből nyert hideget, illetve meleget közvetlenül a fűtésrendszernek lehet átadni, így a monoblokkos rendszerek szerelése is viszonylag egyszerűbb. Ne feledjük azonban, hogy a gyártó ragaszkodik a klímaberendezések szakember által történő telepítéséhez, tehát a saját kezű barkácsolás a garanciaidő végét jelenti.
A mobil klímák akkor hasznosak, ha gyorsan kell valamilyen léghűtési megoldást létrehozni átmeneti időre. A mobil klímának nincs túl jó hatásfoka, elég nagy helyet foglal, zörög, a meleg levegőt ki kell vezetni a szabadba, tehát csak ott használható, ahol ezt meg lehet oldani. A keletkező kondenzvizet a mobil klímánál nem lehet elvezetni, ezért annak tárolását is meg kell oldani.
Klíma fűtésre, minden klímával lehet fűteni?
A klíma akkor az igazi, ha fűteni is lehet vele, de erre csak a kifejezetten „fűtésre optimalizált” klímák képesek. Valamilyen szinten minden klíma képes fűteni is, azonban, ha valóban szükség van rá, mert kint nagyon hideg van akkor csak a fűtésre optimalizált klímák képesek fűteni. Általában, ha egy klíma -15°C alatt is képes 100%-os hatásokkal fűteni akkor azt bátran használhatjuk fűtésre is, hiszen minden 1kW felvett energiából 3-5kW hőenergiát képes előállítani. Bizonyos teljesítménynél igényelhetünk a berendezésre Geo tarifát is, amellyel nagyon kedvező áron kapjuk az áramot.
Hőszivattyú
A klímaberendezések mellett a hőszivattyúk jelentenek valós alternatívát a gáz központifűtés kiváltására. A hőszivattyúkra is geo tarifa igényelhető, és már képesek akár 80°C -os használati melegvíz előállítására is. Mivel a hőszivattyúk általában a külső térben kerülnek elhelyezésre ezért a működésüket bizonyos helyeken (pl: csepp tálca) fűtéssel is biztosítani kell, hogy a berendezés nagy hidegben is biztonságosan üzemeljen. A Hőszivattyúval üzemeltethetünk padlófűtést, cirko radiátoros fűtést is, de akár a medencénk vizét is képes lehet melegíteni. A hőszivattyús rendszerek is inverteres technológiával működnek, tehát környezetbarát, energiatakarékos rendszerek.
Mi elsősorban a saját webáruházunkból értékesített klímaberendezéseinket telepítjük nagyon kedvező áron. Ügyfeleinknek vállaljuk a helyszíni felmérést, klímaberendezés, hőszivattyú rendszer kiválasztást és telepítést magas fokú szakértelemmel, tapasztalattal. Keressen bennünket elérhetőségeinken, ha kérdése van vagy segítséget szeretne a megfelelő készülék kiválasztásához, telepítéséhez.